Megyei rajzverseny

Iskolánkban hagyomány, hogy minden év őszén megrendezzük a Komárom-Esztergom Megyei Rajzversenyt.
Ez a megmérettetés eltér egy hagyományos rajzversenytől. A gyerekek a helyszínen készítik el illusztrációikat egy ott meghallgatott mese vagy vers alapján. Olyan írók, költők műveit választjuk rajzversenyünk témájául, akik születésének vagy halálának kerek évfordulója az adott évhez köthető. A gyerekek illusztrálták már Weöres Sándor, Benedek Elek, Andersen, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán műveit.
A versenyzők név nélkül, kódszámmal ellátott rajzlapon dolgozhatnak 90 percen keresztül. A független szakmai zsűri döntésére és a díjak átadására még a verseny napján sor kerül.
Amíg a zsűri értékel, a gyerekeket megvendégeljük, és kis műsorral kedveskedünk nekik.
Rajzversenyünkre a megye számos iskolájából érkeznek tanulók, minden évben több mint száz kis művész mérheti össze tudását, kreativitását.